Álszent-e az Orbán kormány?

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken arra kérte a földgázpiac szereplőit, eladókat és vevőket, hogy mielőbb szerződjenek egymással a kialakult extrém árhelyzet miatt. Az önkormányzatok jó nebulóként fogadtak szót, és vannak olyan települések, ahol már meg is kapták a szerződéstervezetet. Azóta bociként néznek ki a fejükből.

HOLLÓS JÁNOS

 

Az önkormányzatoknak közbeszerzést kell kiírniuk, amennyiben gázhoz szeretnének jutni. Az eljárást Hajdúszoboszló el is indította, amit nagy buzgalommal figyelt a szomszédos település, Balmazújváros polgármestere, hogy megtudja, ő vajon mire számíthat. Hajdúszoboszló közbeszerzésére egyetlen cég az állami MVM Next Zrt. reagált. Ők eddig 95 forintért adták köbméterenként a gázt, benne 25 forintos áfa tartalommal. Mostani ajánlatuk 1610 forint, melynek 434 forint az áfa tartalma. Balamazújváros polgármestere szerint már a 17-szeres szorzó is megdöbbentő, miután eddig a kormány azt mondta, hogy milyen olcsón kapjuk a gázt az oroszoktól. Hegedűs Péter azon viszont végképp kiakadt, hogy a kormány minden egyes köbméter gázon zsebre vág 409 forint extraprofitot. A polgármester egyszerűen gusztustalannak nevezte az Orbán-kormány nyerészkedését az infláción.

Hegedűs Péter eredetileg katonatiszt volt, tehát semmi köze a közgazdaságtanhoz, mégis jó helyen kapizsgál. A szakemberek ezt a jelenséget hideg progressziónak nevezik, amikor az államok az infláción keresztül plusz bevételhez jutnak. A különös, hogy miközben az Orbán-kormány nap, mint nap több tucatszor Brüsszelt hibáztatja az inflációért, addig annak extra hasznát csillogó tekintettel szép csendben zsebre teszi. Ehhez képest, nem így járnak el Brüsszel meghatározó tagállamai, mint például a lengyelek, a horvátok, a németek, az olaszok. Ők időről-időre csökkentik az energia áfáját, vagy a többletből visszaadnak az embereknek. A spanyol kormány októbertől a gázra kivetett általános forgalmi adót 21 százalékról 5 százalékra csökkenti.

Az már csak a hab a tortán, hogy a világ legmagasabb áfája Magyarországon található, ezért itt a legmagasabb a hideg progresszió. Vagyis miközben az infláció miatt Brüsszelre mutogat a kormány, ehhez képest a valóság, hogy a pénzromlás egyik gerjesztője ő maga. És nemcsak a hideg progresszió semmibevétele miatt, hanem ennél konkrétabb lépések következtében is. Ezeket az infláció növelő tényezőket egyébként leírja a kormányhoz legközelebb álló bank profi elemzője is. Suppan Gergely szerint a vártnál jóval magasabb infláció oka a többi között, a forint érdemi gyengülése, a népegészségügy termékadó és a dohánytermékek, alkoholos italok jövedéki adóemelése, a háztartási energiaárak befagyasztásának részleges feloldása.

 

Most tehát vagy egy közmondás juthat eszünkbe miszerint bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, vagy egy gondolat, infláció ügyben erősen álszenteskedik a kormány. Ebben a helyzetben egyetlen reményünk lehet, hogy Hajdúszoboszló polgármesterének első munkahelye a Nagyalföldi Földgáz- és Kőolajtermelő Vállalatnál volt. Talán egy kis protekcióval tud segíteni polgárain. Fúrnak közösen egy saját kutat. Bíztatjuk tehát a hajdúszoboszlóiakat, nincs szebb munka a bányászatnál, még akkor is, ha gázról van szó.

Vélemény, hozzászólás?