A NAV FIGYELI A FOLYAMATOSAN VESZTESÉGESEN MŰKÖDŐ VÁLLALKOZÁSOKAT

Forrás: MTI

A figyelmeztető jelek között említi a NAV a házipénztár tartósan negatív egyenlegét, ez arra utal, hogy a vállalkozó a kiadásait rendszeresen úgy fizette, hogy arra nem volt lekönyvelt fedezete.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek, így jutottak el ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forint bevételt titkolt el – közölte az adóhivatal.

A közlemény szerint a NAV revizorai többször találkoznak olyan adóbevallásokkal, amelyek alapján a vállalkozó több éven át csak veszteséget termel. Ilyen okok miatt fordult az ellenőrök figyelme a Tüzép-telepet működtető egyéni vállalkozó felé is, aki több mint 30 millió forint veszteséget mutatott ki szja-bevallásaiban. Ugyanakkor az iratok alaposabb megvizsgálásakor számos jel arra mutatott, hogy a veszteség csak papíron létezik – írják a közleményben.

A figyelmeztető jelek között említik a házipénztár tartósan negatív egyenlegét, ez arra utal, hogy a vállalkozó a kiadásait rendszeresen úgy fizette, hogy arra nem volt lekönyvelt fedezete.

Az értékesítési és a beszerzési számlákat összevetve lényegesen nagyobb haszon volt kimutatható, mint amit a könyvelés tartalmazott. Az adatokból kiderült, hogy a cég valójában nyereségesen működött, csak a bevételek jelentős részéről nem adott számlát, és nem is könyvelte le – írják a közleményben.

A vállalkozó önellenőrzéseket nyújtott be, pótlólag 37 millió forint eltitkolt bevételt vallott be, és közel 10 millió forint adót fizetett meg – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Vélemény, hozzászólás?