Minden cégnek, egyéb vállalkozásnak, szervezetnek egyrészt kötelezettségeknek kell eleget tennie, másrészt működését gondos vezetői döntések, intézkedések sora kell, hogy kísérje.
 

Az üzleti életben a döntések egy része megbízható tényadatokból indul ki, más részüket azonban a megérzéseikre hagyatkozó vállalkozók, cégvezetők hirtelen ötletei keletkeztetik. Az utóbbiak vállalkozását ezért leginkább a szerencse vezérli. Ezzel ellentétben a tényadatok ismeretén és elemzésén alapuló felelős vezetői döntések kiszámíthatók, jól tűrik a kockázatokat, és könnyebben illeszkednek a körülményekhez.

A megbízható tényadatok forrása az maga a könyvelés eredménye, ezért különösen fontos a könyvelés módszerének, terjedelmének meghatározása, és az sem közömbös, hogy milyen gyorsasággal, milyen összetételben, állnak az adott célra alkalmas adatok a vállalkozás döntéshozó vezetőjének rendelkezésére.

A könyvelést sokan úgy ismerik, hogy ez csak egy kötelező tevékenység, aminek hiánya bírságokkal járhat. Mások úgy tekintenek a könyvelésre, hogy az csak áfa bevallás miatt szükséges. Azok a vállalkozók, cégvezetők, akik valóban komoly, megalapozott üzleti stratégiát tűztek ki maguk elé célként, akik hatékony, eredményes és biztonságos üzleti életpályán járnak, ők a könyvelést kevésbé kötelezettségnek tekintik, hanem inkább információik legfőbb tárházának, olyan tevékenységnek, melynek eredménye létkérdés lehet az üzleti életút szempontjából.

A könyvelésnek valóban van egy kényszerű kötelezettség szerepe is. A vállalkozást számtalan számviteli, adózási, munkajogi kötelezettség terheli, sokszor egészen elképesztő módon adnak feladatokat egyes idegennek tűnő szakmai területek szabályozásai. A vállalkozók, cégek hatóságokkal szemben fennálló adatszolgáltatási kötelezettségeinek nagy része akkor is fennáll, ha a vállalkozás éppen nem is végez tevékenységet. A kötelezettségek elmulasztását pedig a hatóságok súlyos szankciói kísérik.

Ugyanakkor a legkisebb legegyszerűbb, „párszámlás” működő vállalkozás vezetése sem nélkülözheti a pontos döntés-előkészítő vagy éppen értékelő kimutatásokat, amelyből megállapíthatja vagyoni helyzetét, eredményességét, pénzügyi lehetőségeit, az esetleges veszélyeket és a vállalkozás külső megítélését.

Tehát szükség van a könyvelésre, más csak az a kérdés, hogy hogyan oldjuk meg.

Ha a cégvezető vagy az egyéni vállalkozó önmaga is könyvelő, és ideje, energiája engedi, hogy maga vezesse a cég vagy a vállalkozás könyveit, vagy ha van könyvelő alkalmazott a cégben, aki teljes körűen megfelel az elvárásoknak, akkor a könyvelés nem lehet probléma.

Mire jó egy könyvelő és miért hasznos?

1. Kötelezettségek teljesítése, szankciók megelőzése, kivédése érdekében
 
A vállalkozást, egyéb szervezetet számtalan számviteli, adózási, munkajogi kötelezettség terheli, sokszor egészen elképesztő módon adnak feladatokat egyes idegennek tűnő szakmai területek szabályozásai. Kötelezettségeinek nagy része akkor is fennáll, ha esetleg tevékenységet éppen nem is végez. A kötelezettségek elmulasztása, az egyes hatóságok ellenőrzéseinek megállapítása súlyos szankciókkal járhat.
 
2. A vállalkozás, szervezet sikeressé tétele, sikeres működése érdekében
 
Egy működő vállalkozás vagy más szervezet vezetése nem nélkülözheti a pontos döntés-előkészítő vagy éppen értékelő kimutatásokat, amelyből megállapíthatja vagyoni helyzetét, eredményességét, pénzügyi lehetőségeit, az esetleges veszélyeket és a vállalkozás külső megítélését.

Mikor van szükségem könyvelőre?

Nincs, amennyiben nettó árbevétele nem haladja meg a 10 millió Ft-ot és a következők jellemzők Önre és vállalkozására:

Ha azonban a felsoroltakkal Ön vagy munkatársa nem kíván, vagy nem tud foglalkozni, akkor bizony elkerülhetetlen, hogy egy képzett, gyakorlott könyvelőt bízzon meg cégvezetői vagy vállalkozói elvárásának való megfelelés, és a hatósággal szembeni adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítése érdekében.

 
A DR. SZÁM Könyvelő és Adótanácsadó Iroda kész arra, hogy átvegye Öntől a felsorolt terheket. Ennek érdekében irodánk képzett szakembereket foglalkoztat, ismereteinket folyamatosan bővítjük, illetve megújítjuk.

Mi alapján válasszak könyvelőt?

Ügyfeleink között vannak, akikül könyvelésüket más könyvelőirodától hozták át hozzánk. Az ő közreműködésükkel szerzett tapasztalataink alapján teszünk javaslatot arra, hogy szerintünk milyen szempontoknak kellene érvényesülniük könyvelő vagy könyvelőiroda választása előtt:

Könyvelő választása felelős döntést igényel, hiszen általában hosszabb távra szól! Igaz, hogy a könyvelő személye bármikor megváltoztatható, a gyakori könyvelőváltásnak azonban számtalan kellemetlen következménye lehet.

Mit kínál Önnek a Dr.Szám?

Kapcsolatfelvétel

Vegye fel velünk a kapcsolatot egy ingyenes konzultációhoz.

Elérhetőség:
Térkép: